George Romney, (született Dec. 15, 1734, Dalton-in-Furness, Lancashire, Eng.- meghalt november. 15, 1802, Kendal, Westmorland), a 18.század végi angol társadalom divatos portréfestője. Portréiban Romney elkerülte, hogy elmélyüljön a sitter karakterében vagy érzékenységében. A társadalom pártfogóival elért nagy sikere nagyban függött a szenvedélyes hízelgés képességétől. A szín helyett a vonal dominál; a római klasszikus szobrászat áramló ritmusai és könnyed pózai alapozzák meg kompozícióinak sima mintáit.
1755-től 1757-ig Romney Christopher Steele vándor portréfestő tanítványa volt. Romney karrierje akkor kezdődött, amikor bejárta az észak-angol megyéket, portrékat festve néhány Guinea számára. 1762-ben Londonba ment. Története Wolfe tábornok halála díjat nyert neki a művészeti Társaságtól; ennek ellenére szinte azonnal a portréfestés felé fordult. 1764-ben tett első látogatása Párizsban, ahol összebarátkozott Joseph Vernet. Romney különösen csodálta Nicolas Le Sueur munkáját, akinek az antik használata erősen vonzotta őt. 1773-ban két évre Olaszországba ment, ahol Raphael Stanze freskóit Rómában, Tiziano festményeit Velencében, Correggio festményeit pedig Parmában tanulmányozta. A külföldi utazás érlelte művészetét, és új elegancia jelenik meg olyan portrékon, mint Mrs.Carwardine és fia (1775) és a nagy, teljes hosszúságú Sir Christopher és Lady Sykes (1786) tudatos eleganciája.
Romney természeténél fogva érzékeny és befelé forduló volt. Távol tartotta magát a királyi Akadémiától és művésztársaitól, filozófiai és irodalmi körökben szerzett barátokat. 1781-82 körül találkozott Emma Harttal (később Lady Hamilton), aki elbűvölte. Romney számára a menekülés eszközévé vált egy képzeletbeli, ideális világba. Több mint 50 alkalommal festette “isteni Emma” – ját, a bacchante-tól Joan of Arc-ig.