a kortikális rétegeket klasszikusan azonosították megkülönböztető és uralkodó sejttípusuk és méretük, valamint a sejttestek vagy mielinizált rostok csomagolási sűrűsége alapján. A klasszikus neurotranszmitterek több receptorának sűrűsége is változik a kérgi szalag mélységében, és így meghatározza a CITO – és myeloarchitectonic rétegek neurokémiai tulajdonságait. A szövettanilag meghatározható rétegek és a transzmitter receptorok lamináris eloszlása közötti összefüggések szisztematikus összehasonlítása azonban jelenleg hiányzik. Itt elemezzük a különböző adórendszerek 17 különböző receptorának sűrűségét az emberi agykéreg nyolc citoarchitektonikusan azonosított, funkcionálisan (motoros, szenzoros, multimodális) és hierarchikusan (elsődleges és másodlagos szenzoros, asszociációs) különálló területének rétegeiben. A receptor sűrűségének maximuma különböző rétegekben található meg, amikor összehasonlítjuk a különböző kérgi régiókat, azaz. a lamináris receptorok sűrűsége különbséget mutat a receptorarchitektúrában az izokortikális területek között, nevezetesen a motoros és az elsődleges szenzoros kéregek, különösen az elsődleges vizuális és szomatoszenzoros kéregek, valamint az allokortikális és az izokortikális területek között. Ezenkívül jelentős különbségek találhatók a citoarchitektonikus és a receptor architektonikus lamináris minták között. Míg a CITO-és myeloarchitektonikus rétegek határai jól összehasonlíthatók, a receptorok sűrűségének lamináris profiljai ritkán esnek egybe a rétegek szövettanilag meghatározott határaival. Ehelyett a legtöbb receptor legnagyobb sűrűsége ott található, ahol a szinaptikus sűrűség maximális, azaz a szupragranuláris rétegekben, különösen a II–III. az entorhinalis kéreg az allocortex példájaként sajátos lamináris szervezetet mutat, amely nagymértékben eltér az itt elemzett összes többi kortikális területétől.