mássalhangzó formánsok
a hangos mássalhangzóknak, például az orroknak és a laterálisoknak is vannak speciális vokális traktus alakjai, amelyeket a formánsok frekvenciája jellemez. A magánhangzóktól abban különböznek, hogy termelésükben a vokális traktus nem egyetlen cső. Van egy oldalág, amely akkor alakul ki, amikor az orr-traktus összekapcsolódik a szájüreggel, vagy laterális esetben, amikor maga a szájüreg elzáródik a közepén. Ezeknek az oldalágaknak az a hatása, hogy a formánsok relatív amplitúdói megváltoznak; olyan, mintha a Légnyomás egy vagy több lehetséges egymásra helyezett variációja csökkent volna, mert az az oldalán kialakult üregbe szorult. Az orr és a laterálok tehát meghatározhatók formáló frekvenciájuk alapján, csakúgy, mint a magánhangzók. De ezeknek a mássalhangzóknak a teljes specifikációjában meg kell adni a formánsok relatív amplitúdóit is, mert nem teljesen kiszámíthatóak.
más hangú mássalhangzók, például a megállók és közelítők (félhangzók) inkább magánhangzókhoz hasonlítanak, mivel részben vokális traktusuk rezonáns frekvenciáival—a formánsokkal—jellemezhetők. A magánhangzóktól abban különböznek, hogy a hangos stop Bezárás során nagyon kevés akusztikus energia van, és a stop felszabadulási fázisában és a félhang teljes artikulációjában a vokális traktus alakjai viszonylag gyorsan változnak. Ezek az átmeneti mozgások akusztikusan meghatározhatók a formáns frekvenciák mozgása szempontjából.
a hangtalan hangoknak nincs periodikus hullámformájuk, jól meghatározott alapfrekvenciával. Ennek ellenére a hangmagasság bizonyos érzései kísérik a légnyomás változásait, amelyeket a turbulens légáramlás okoz, amely a hangtalan frikatív, vagy a hangtalan megállás felszabadulási fázisában fordul elő. Ennek oka az, hogy a nyomásváltozások messze nem véletlenszerűek. A sea első mássalhangzója alatt ezek hajlamosak magasabb középfrekvenciára, ennélfogva magasabb hangmagasságra, mint az első mássalhangzó kiejtésében. Különbség van a hullámforma átlagos amplitúdójában is a különböző hangtalan hangokban. Minden hangtalan hangnak sokkal kevesebb energiája van—azaz kisebb amplitúdója -, mint az azonos erőfeszítéssel kifejezett hangos hangoknak. Más dolgok egyenlőek, a sin és a shin fricatives nagyobb amplitúdóval rendelkezik—azaz hangosabbak—, mint a thin és a fin.
összefoglalva, a beszédhangokat kilenc akusztikai tényező meglehetősen jól meghatározza. Az első három tényező magában foglalja az első három formáns gyakoriságát; ezek felelősek a beszédben lévő információk nagy részéért. A vokális traktus alakját jellemezve ezek a formáló frekvenciák magánhangzókat, orrokat, laterálisokat, valamint a hangos mássalhangzók átmeneti mozgásait határozzák meg. A negyedik és a magasabb formánsok gyakorisága nem változik jelentősen. A negyedik tényező a gége impulzusának alapvető frekvenciája—durván szólva, a hangmagasság—hangos hangokban, az ötödik pedig a gége impulzusának amplitúdója—durván szólva, a hangossága. Ez utóbbi két tényező felelős a szupraszegmentális információért; például a stressz és az intonáció variációi. Megkülönböztetik a hangos és a hangtalan hangokat is, mivel az utóbbiaknak nincs gége impulzus amplitúdója. A hangtalan hangokban a nagyfrekvenciás sziszegő zajok középfrekvenciája képezi a hatodik akusztikai tényezőt, a hetedik pedig ezeknek a nagyfrekvenciás zajoknak az amplitúdója. Ez a két tényező jellemzi a hangtalan hangok közötti fő különbségeket. Pontosabb leírásokban nem csak a zaj középfrekvenciáját kellene meghatározni a frikatív hangokban. A nyolcadik és kilencedik tényezők közé tartozik a második és harmadik formánsok amplitúdója az első formánshoz képest; a formánsok egészének amplitúdóját a gége impulzus amplitúdója határozza meg. Ez utóbbi tényezők a legkevésbé fontosak, mivel csak kiegészítő információkat közvetítenek az orrról és a laterálisról.