Nagy Konstantin 313-as ediktuma óta, és különösen a Nicomedia zsinata óta 317-ben, amelyet bíróságként állítottak fel, amelynek célja Ariusra az első hitvallás kiszabása a kiközösítés büntetése alatt, a dogmát az “igaz hit” normájaként definiálják, mint az eretnek eltérésekre adott reakciót.
később, az első niceai zsinaton eretnekként határozták meg azt a tanítást, amely eltér az egyház hivatalos tanításától és a tekintélye (püspök, zsinat) által a Szentírás és a hagyomány alapján megszentelt dogmáitól. Később olyan szerzők, mint víziló Ágoston, kiemelkedtek a keresztény eretnekségek és más eszmék, például a manicheizmus elleni küzdelem hevességével.
az eretnekség (szinte a heterodoxia szinonimája) alkalom lehet az ortodoxia új formájának létrehozására. A második és harmadik század heterodoxiájának fejlődésével összefüggésben a heterodoxia eretnekséggé válik attól a pillanattól kezdve, hogy zsinat útján elítélik.
az idő múlásával és az alsó középkortól kezdve az eretnekség fogalma a keresztény szférában új értelmet nyer a heterodox csoportok és mozgalmak növekvő száma miatt, nem csak vagy elsősorban a doktrinális szempontból, hanem mindenekelőtt a fegyelmi szempontból. Roberto Grosseteste, a tizenharmadik században, felajánlotta a középkori eretnekség meghatározását: “Az eretnekség olyan doktrinális állítás, amely a Szentírással ellentétes emberi választásból származik, nyíltan megnyilvánul és kitartóan fennmarad”. Fontos tehát emlékezni arra, hogy a középkorban az eretnekség nemcsak a heterodoxiát, hanem a helytállóságot is magában foglalta.
1656-ban VII.Sándor pápa a Gratia Divina bullán keresztül az eretnekséget úgy határozta meg, mint “a Szent Biblia, a Szent evangéliumok, a hagyomány és a Tanítóhivatal tanításaival ellentétes vélemények, dogmák, javaslatok vagy eszmék hitét, tanítását vagy védelmét”.
az első inkvizíciót vagy az eretnekség elleni küzdelemmel megbízott kivételes bíróságot IX.Gergely pápa hozta létre (1231).
az eretnekséget a dogmákba vetett hit alapvető igazságainak megtagadására irányuló hajlamnak és lehetőségnek tekintik, anélkül, hogy tiszteletben tartanák a hagyományt, a tanítóhivatalt és a Szentírást, amelyeken ezek a dogmák alapulnak.